Talán a világon az egyik legtöbbször filmben feldolgozott figura Sherlock Holmes lehet (esetleg Robin Hood után). Elképesztően sokféle egész estés film, filmsorozat, rajzfilm és ki tudja mi készült már a történeteiből, és bár Magyarországra ezeknek csak a töredéke jutott el a nézőkhöz, a legtöbbünknek még így is Holmes-csömöre lehetett e mennyiséget látva. Mert, bár sokunk szereti a pipázó, kalapos nyomozó és társa kalandjait, a túladagolás miatt szinte mindegyikünk hanyatt-homlok menekül, ha újabb adagot akarnak belőle lenyomni a torkán. Én is így voltam vele pár éve, mikor olvastam, hogy egy akciófilm és egy tévésorozat is készül belőle.
Sherlock Holmes gyermekkorom egyik kedvence volt, még anno a híres szovjet tévésorozatból ismertem meg (mely igazán remek adaptáció minden szempontból, nem csoda, hogy még az angolok is szeretik), és természetesen a "Holmes összes" mindkét kötete ott figyel a polcomon.
A további filmes felhozatallal azonban sosem voltam kibékülve. A sátán kutyáját legalább háromféle feldolgozásban láttam, de egyik sem adta vissza azt az élményt, amit vártam volna tőle. A Jeremy Brett alakította Holmestól falra másztam, bár tudom, ez a legismertebb, legnépszerűbb, és manapság is ezt adják a televízióban. Nem, én nem tudtam megszeretni. És egyáltalán nem hozott izgalomba sem az, hogy Guy Ritchie akciófilmet akar csinálni belőle, sem az, hogy a BBC tévésorozatot gyárt a témában. Az előbbire akkor figyeltem fel, amikor a bemutató után kiderült, igenis sikeres lett és az igényesebb közönség érdeklődését is felkeltette, az utóbbira pedig akkor, amikor megtudtam, hogy Watson lesz Zsákos Bilbó, Sherlock pedig Smaug.
A kérdés tehát, hogy egy évszázadnyi adaptáció és feldolgozás után tud-e még újat mondani egy avíttas Holmes-sztori? Van-e benne még annyi szufla, hogy értelmesen meg lehessen tölteni egy újabb filmet vagy sorozatot?
Ezekkel a kérdésekkel ültem le, hogy megtekintsem a Guy Ritchie-féle változatot, a Vasemberrel a címszerepben. És - bár az előzetesei alapján nem számítottam rá - meggyőzött. Erőteljes volt, intelligens volt, de nem éreztem erőltetettnek vagy túlzásnak. Élt, mozgott, egyszerre tudott elszórakoztatni és elgondolkodtatni.
A film maga olyan, mint egy steampunk gőzgép: impozáns megjelenés, aprólékos részletek, bonyolult struktúra, mégis összetettségében egyszerű és áttekinthető. Jók a színészek, működik a könyvek történetétől elszakadt forgatókönyv, ugyanakkor szellemiségében hű maradt az eredeti karakterekhez, csak egy kicsit megfűszerezte őket. Forognak a fogaskerekek, olajozottan futnak a tengelyek mentén a kütyük és a mütyük, az egész egyszerre érdekfeszítő és komikus, a gőz pedig elegánsan sípol kifele a szerkentyű tetején elhelyezett fémnyílásokon. Végre egy rendező, akinek feltűnt, hogy Holmes a szórakozottabb és extravagánsabb figura, és Watson a merevebb, kispolgáribb! A korábbi adaptációban általában egy karót nyelt nyomozót és egy idióta sidekicket kaptunk, itt végre a könyvnek megfelelően osztották ki a lapokat. Ezúttal a helyén vannak a dolgok, és az összetevők szépen elkülöníthetőek. Még az akcióra sem lehet kifogás: a bokszolás és kardvívás is a könyvből lett átvéve. Friss és üdítő alkotás, mely ugyanakkor krimiként is megadta a megfelelő szellemi kihívást. Bízzunk benne, hogy a hamarosan mozikba kerülő második rész sem okoz majd csalódást!
De hogyan fog mindez működni kortárs krimiként? Eleinte féltem, hogy a BBC-sorozat egyetlen újítása a napjainkba áthelyezett cselekmény lesz, bár bíztam A Hobbit leendő szereplőiben, hogy azért legalább ők odateszik magukat. Ezúttal is kellemesen kellett csalódnom: a pilot-epizód már az első 10 percben megfogott: hihetetlenül friss, üde, pörgős, elképesztően jó színészi játékkal (még a mellékszereplők esetében is!), Doktor House-jellegű szívatásokkal (nem véletlen, hogy a bunkó doki egyik mintája a könyvek "tanácsadó detektívje" volt), az eredeti regények és novellák történeteinek a feldolgozásával (egy-két döccenősebb részletet kivéve ez is zseniálisan sikerült), remek zenével, sajátos atmoszférával. Ha a mozifilm egy steampunk gőzgép, akkor ez a sorozat egy kedves, felhasználóbarát okostelefon: formatervezett, arányos kivitelezés, harmonikus színvilág, könnyen kezelhető appok, fülbemászó csengőhangok, zseblexikon-jelleg, remek játékokkal és igényes audiovizuális élménnyel. Működnek a párbeszédek, működik a rejtély, a néző hol a két főszereplő játékát élvezi nevetve, hol a bűntény megoldásán agyal, miközben végigszáguld napjaink sokszínű Londonján. Akár újra és újra: mert hiába tudjuk másodszori nézésre, mi a megoldás, még így is élmény ismét átélni a sziporkázó jeleneteket. A sorozat ráérzett az eredeti sztorik esszenciájára: hogy mi a legelemibb céljuk ezeknek, és hogy ezt napjainkban hogyan lehet megadni a modern televíziós sorozatok eszköztárával. Tűkön ülve várhatjuk a cliffhangerrel záró epizód után a most készülő második évadot, melynek a kedvéért Peter Jackson hajlandó volt hónapokra megszakítani A Hobbit forgatását, és kölcsönadni a szereplőket. Igen, ez a változat is tudott hozzáadni valamit, amit az eddigiek nem nyújtottak, van szíve-lelke-szelleme!
Sherlock Holmes tehát megvan, köszöni, él és virul, és úgy kezd bele élete harmadik (!) évszázadába, hogy még mindig képes lenyűgözni az újabb és újabb generációkat. Méghozzá a legmeglepőbb módokon! Ami, valljuk be, nem rossz teljesítmény egy pre-viktoriánus nyomozótól.
