A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 29., szerda

2014. február 10., hétfő

Lemaradások


Lassan egy éve gyűlnek már azok a posztok, amiket a fejemben ugyan hagytam formálódni, de még nem engedtem a kezem ügyéig őket, így nem lettek valódi blogbejegyzéssé. Nem személyes vallomások, csupán azok a dolgok, amik foglalkoztattak az elmúlt időszakban: filmkritikák, sorozatkritikák, MTT-kritikák, a 2013-as tábor kritikája (amelyet lehet, hogy mégsem kellene megírnom, hiszen elegen cincálták már szét legalább szóban azt a szegény tábort - nem mintha annyival jobban megérdemelte volna a korábbiaknál, pusztán elfelejtettünk már örülni a sikereinknek, és a fene nagy kritikus szellem mellett legalább az elért eredményekkel őszintén boldognak lenni), némely közéleti reflexiók, házfelújítási kihívások, és persze (nem utolsó sorban!) KisBé fejlődési szakaszainak részletes ismertetése, havi rendszerességgel. De, persze, ahogy gyűlnek egyre jobban a témák, úgy lesz egyre nehezebb megírni őket, ráadásul a legtöbb témát személyes beszélgetések során eléggé intenzíven pedzegettem már ahhoz, hogy ne érezzek égető késztetést a részletezésre. Nem mintha nem beszélgetnék ezekről személyesen, ha valaki szemtől szemben kérdezne róluk, pusztán a "nagy közösbe" való bedobásukra érzem magam már alul motiváltnak.

És amikor most végre odáig jutok, hogy megnyitom a szerkesztőt, és elkezdem írni a blogposztot (elkezdjek írni egy blogposztot), rádöbbenek, hogy a fenti témák mindegyikének a jelentősége eltörpül, amikor felrémlik bennem az a ma reggeli jelenet, ahogy KisBé vigyorog rám teli szájjal, fogatlanul, de csillogó szemekkel, miközben éneklek neki és zörgök a csörgős zoknijával a ritmusra. A mélyre szántó, összetett és filozofikus gondolatok így fulladnak nyáltengerbe.


2013. augusztus 14., szerda

Parafrázis-kísérlet


Nem kell ahhoz katarzist elkövetni, hogy a tábor sikeressége nyomot hagyjon a lelken.

2012. augusztus 31., péntek

Táborértékelő 2012 - Egy próbálkozás objektív elemzésre, 6. rész


A sorozat befejező részében igyekszem mindent leírni, ami még eszembe jut és nem volt róluk szó. Utána fel lehet lélegezni, tényleg befejeztem! :0)

2012. augusztus 30., csütörtök

Táborértékelő 2012 - Egy próbálkozás az objektív elemzésre, 5. rész


Az élménygyártás elemzése félbemaradt: a programokról eredetileg a keretjátékkal együtt akartam írni, csak azután a keretjáték-elemzés olyan hosszú lett, hogy önmagában kitett egy blogbejegyzést. Most akkor jöjjön a szorosan hozzákapcsolódó program-rész!

Táborértékelő 2012 - Egy próbálkozás az objektív elemzésre, 4. rész


Folytassuk az elemzést az idei tábor tartalmi elemeivel, azaz az élménygyártással! Elsőkét jöjjön a keretjáték:

2012. augusztus 28., kedd

Táborértékelő 2012 - Egy próbálkozás az objektív elemzésre, 3. rész


Folytassuk az objektívnak szánt elemzést az infrastruktúrával! Nem kívánok a teljesség igényével foglalkozni minden idetartozó dologgal, csak néhány elemet emelnék ki, azokon belül is bizonyos jellemzőkre fókuszálok.

2012. augusztus 27., hétfő

Táborértékelő 2012 - Egy próbálkozás az objektív elemzésre, 2. rész



Folytassuk a második résszel, ami még korántsem az utolsó, de legalább jó hosszú!


2012. augusztus 26., vasárnap

Táborértékelő 2012 - Egy próbálkozás az objektív elemzésre, 1. rész


Mivel a szervezési folyamatokba menet közben és a helyszínen sem láttunk rá, és a szervezők fejébe sem látunk bele, ezért ha objektíven szeretnénk elemezni a tábort, azt csak és kizárólag a pályázatuk tükrében tudjuk. Én is ezzel próbálkozom most, végigmegyek a pályázati anyagon, és megpróbálom mind koncepció, mind megvalósítás szempontjából megvizsgálni, mi az, ami működőképesnek bizonyult, mi az, ami nem, és mi az, amelyről ez nem eldönthető egyértelműen. Mivel anno küldtem egy írásbeli értékelést a pályázatról, azt is hozzáteszem most, mi az, ami ebből alaptalan félelmem volt, és mi az, amely legalább részben jogos észrevételnek bizonyult.

2012. augusztus 25., szombat

Táborétékelő 2012 - A szubjektív rész



Kezdjük a táborértékelést a személyes oldallal, azután majd rátérünk az objektív elemzésre is! 
Sokan azt gondolják, hogy az objektív elemzés a legjobb visszacsatolás egy szervezői team számára, holott az sokkal inkább a következő tábor szervezésére vonatkozóan ad támpontot a tanulságok levonása után. A szubjektív élménybeszámolók azért nagyon fontosak, mert arról adnak egy szűk, sajátos képet, hogy az egyes táborozók hogyan érezhették magukat a táborban. És mivel a tábor lényege, hogy a rá jellemző egyedi élményeket megadja, ezért pont ezeknek az élményeknek a személyes lecsapódása az, amely megmutatja az idei szervezőknek: sikeresnek ítélhetik-e fáradozásaikat.


2012. augusztus 22., szerda

Táborszervezés - Archívum


Mert kéne az idei táborról és az azt követő táborértékelésekről is írnom valamit.

Elsőként egy kis ismétlés a blogjaimról, ezeket kell elolvasnotok időrendben fentről lefele haladva:


Illetve a 2008-as (Kácsárd 2. - "Emlék-Vesztve") táborról írt kritikám: LINK

Birtokomban van továbbá Cueddo, Felagund és Alyr tábor-kritikája ugyanerről a táborról, de azokat csak az ő engedélyükkel hozom nyilvánosságra.

(Folyt. köv.)


2012. február 7., kedd

Egy ideális világban:



  • A téli hőmérséklet 0-10 fok között lenne.
  • A tavaszi/őszi hőmérséklet 10-20 fok között lenne.
  • A nyári hőmérséklet 20-30 fok között lenne.

Ami ettől eltér, az ROSSZ:

  • 40 fok felett: HALÁL!
  • 30 fok fölött: Punny és szenvedés van.
  • 0 fok alatt: Szibéria
  • -10 fok alatt: Hoth bolygó télen
  • -20 fok alatt: HALÁL!

Ez sajnos nem egy ideális világ. És az időjárás még a blogomat sem olvassa, így nem tud mihez igazodni.


2011. augusztus 2., kedd

Ősi númenori fohász


"Nap hajója mikor este Nyugat-révben horgonyt vet,
Az erdőben árnyak kélnek, s messze még a kikelet.
Csituljon aggódó szívünk, nyughasson dolgos kezünk,
A Homálytól védd az álmunk, s árnyak közt el nem veszünk!
Megpihenve, úton járva, álmunkban és éberen,
Oltalmazd e föld lakóit, Mindenek Atyja, Egyetlen!"


Egykor egy védelmező rituálé szövege volt, mára már csak egy dol amrothi altatódalként ismerik.