Csak hogy idővel el ne felejtsem, összeszedem ebbe a bejegyzésbe a hivatalos mukahelyeimnek írt cikkeimet. Az MTT-s, szerepjátékos, egyéb írásokat nyilván nem fogom iderakni, csak a "szakmai portfóliót". Ha nem felejtem el, akkor majd menet közben bővítem. Nem biztos, hogy mindegyik link élő marad hosszútávon.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: archívum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: archívum. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. július 17., kedd
2011. október 20., csütörtök
Blogzolódás
Visszaolvasva a régi blogomat (2005-től) egészen meglepődtem, mennyire kiteregettem a lelki nyavalygásaimat minden olvasómnak. Oké, hogy anno titkos blog volt, kevesen ismerték, és nem linkelte senki, de azért így is meglepő. Az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy direkt azért hoztam létre, hogy kiírjak magamból mindent, amolyan terápiás célzattal. Aztán megváltozott az életem, és egyre inkább napló-jellegű kezdett lenni a dolog, olyan apróságokat is leírtam, amelyekért manapság már facebook-on hájdolják az embert floodra hivatkozva. Azután ez a napló-jelleg is átalakult, s végül utolsó idejében már MTT-s bloggá alakult, szinte kizárólag az Emtété dolgait elemezve, megvitatva az akkora már igen tág olvasóközönséggel.
Mikor átjöttem ide, egy ideig ezt folytattam, de a lendület alábbhagyott és ismét átalakult a blog-stílusom. Most azon kapom magam, hogy kifejezetten az olvasóknak írok, ezért igyekszem érdekességeket írni vagy posztolni, ami bizony a bejegyzések számának a csökkenésével járt. Nem feltétlen tudatosak ezek a folyamatok, de most, hogy végigolvastam mindent, kirajzolódnak a tendenciák. Jobban belegondolva, nem valószínű, hogy a jövőben őszinte kitárulkozásokra számíthatnátok itt, azóta már túlságosan is leszűkítettem azoknak a körét, akiknek mesélek a lelki életemről, emtétés és közéleti vitákat pedig nem akarok lefolytatni itt (mindkét témában kisebbségben maradnék a véleményemmel a kommentelőkkel szemben). Maradnak az érdekességek a kulturális jelleg (Hanna szerint írhatnék gyakrabban filmekről), esetleg néha egy-egy közérdeklődésre számítható hír rólam, de kb. ennyi. Nem csak az esetleges zárkózottságom miatt: nincs igényem a folyamatos, állandó és mélyre ható közlésekre, ez szerintem az utóbbi időben a Facebook-on is kiderült - hogy mik foglalkoztatnak, az pedig a lájkokból és megosztásokból amúgy is kikövetkeztethető.
Szociális életre élőben továbbra is kapható vagyok, ne tessék félni tőlem, nem harapok (max. csipkedek, ha olyanom van ;0P), és meglepően jól tudok aktívan hallgatni is. A hektikus időbeosztásom persze eléggé megnehezíti a programszervezést, de hátha.
2011. szeptember 1., csütörtök
2010. augusztus 6., péntek
Hamarosan jön tábori értékelés is, türelem!
Addig is egy kis archívum-olvasgatást ajánlok:
Régi blogról:
http://blogol.hu/comment.php?log=2773741
http://blogol.hu/comment.php?log=2782914
http://blogol.hu/comment.php?log=2793441
http://blogol.hu/comment.php?log=2795841
http://blogol.hu/comment.php?log=2797034
http://blogol.hu/comment.php?log=2798425
http://blogol.hu/comment.php?log=2801623
Új blogról (legalulalul a legrégibb, felfele frissülnek a bejegyzések):
http://zsufazeke.blogspot.com/search/label/t%C3%A1bor
Valamint szeretettel ajánlom mások blogjainak az első táborértékeléseit is (felsorolás nélkül)!
2010. február 16., kedd
Humor topic
Újraolvastam a fórum-archívumokból két folytatásos paródia-klasszikusomat, Zsákos Bilbó naplóját és az Orrtanki pöcegödör történetét. Hát hümm. Sejtettem, hogy 2001-2002-ben pocsék volt a humorérzékem, de hogy ENNYIRE! Jó, egy-két használhatóbb poén a legkésőbbi epizódokban még fel-felbukkan, de az egész még így is pusztulatosan... az. Kár.
Kéne lassan megint valami vicceset írni oda.
2010. január 12., kedd
2009. október 26., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)