2014. november 30., vasárnap

Az első év


Közhely, ha azt mondom, gyorsan elröppent? 

Ma írás előtt visszakerestem az apa-posztokat a blogon, érdekes összevetni a jelenlegi helyzettel. Most már egészen más az életünk, mint a legutóbbi ilyen bejegyzés idején, azt hiszem, igazából ebből is látszik, hogy az újszülött-korszak már lezárult egy ideje, és ezzel a "kispapa"-időszakom is, most már apa vagyok, aki része lett a pici életének. Keres, ha nem vagyok ott, hív, ha kimegyek, odajön hozzám bújni és vidáman köszönt, ha megjövök. Játszani kell vele, magyarázni neki, és most már odafigyelni, mit és hogyan mondunk ki, mert érzi a különbségeket. 

A bő egy hét szabadság pedig sokat segített abban, hogy egy alaposabb kóstolt kapjak H. életéből is. 

Számvetés? Nem, inkább pillanatfelvétel, egy újabb "fotó", amely később elővehető, hogy hunyorogva a jelenhez viszonyítsuk.

Isten éltessen!

2014. november 4., kedd

2014. augusztus 29., péntek

Filmes szakszótár


  • CONCEPTUAL DESIGNER - KONCEPCIÓTERVEZŐ
  • PRODUCTION DESIGNER - LÁTVÁNYTERVEZŐ
  • SUPERVISING ART DIRECTOR - FELELŐS MŰVÉSZETI RENDEZŐ
  • GREENS MASTER - NÖVÉNYZETFELELŐS
  • SET FINISHING SUPERVISOR - DÍSZLETKÜLSŐ FELELŐSE
  • ON SET ART DIRECTOR - HELYSZÍNI MŰVÉSZETI RENDEZŐ
  • SET DECORATOR - DÍSZLETES
  • SCULPTING SUPERVISOR - VEZETŐ SZOBRÁSZ
  • LEADING HAND - VEZETŐ ÉPÍTŐMUNKÁS
  • CONCEPT ARTIST - KONCEPTRAJZOLÓ
  • LEAD CREATURE DESIGNER - VEZETŐ LÉNYTERVEZŐ
  • TEXTURES SUPERVISOR - TEXTÚRAFELELŐS
  • WETA WORKSHOP CREATIVE DIRECTOR - WETA WORKSHOP KREATÍV IGAZGATÓ
  • SCULPTOR - SZOBRÁSZ
  • VFX PRODUCER - VIZUÁLIS EFFEKTUSOK GYÁRTÁSVEZETŐJE
  • PREVIS SUPERVISOR - PREVIZ-FELELŐS
  • VISUAL EFFECTS SUPERVISOR / VFX SUPERVISOR - VIZUÁLIS EFFEKTUSOK TERVEZŐJE / TRÜKKMESTER
  • DIALECT COACH -  DIALEKTUSTANÁR
  • SECOND UNIT DIRECTOR - SECOND UNIT RENDEZŐ / MÁSODSTÁB RENDEZŐ
  • SENIOR VISUAL EFFECTS SUPERVISOR -  VIZUÁLIS EFFEKTUSOK VEZETŐ TERVEZŐJE / VEZETŐ TRÜKKMESTER
  • ANIMATION SUPERVISOR -  ANIMÁCIÓS VEZETŐ
  • CREATURE SUPERVISOR - LÉNY-FELELŐS
  • SENIOR TEXTURE ARTIST - VEZEZŐ TEXTÚRARAJZOLÓ
  • SENIOR SHADING TECHNICAL DIRECTOR - ÁRNYÉKOLÁS, VEZETŐ MŰSZAKI IGAZGATÓ
  • SENIOR MODELER - MODELLEZÉS VEZETŐ
  • LEAD DESIGNER - VEZETŐ TERVEZŐ
  • SENIOR ANIMATOR - VEZETŐ ANIMÁTOR
  • MODELMAKER - MODELLKÉSZÍTŐ

2014. július 25., péntek

Batman-lista


Mostanában (nyilván az évforduló miatt) sűrűsödnek a filmes Batman-toplisták, hát én is elgondolkodtam a magam szubjektív "Best of filmes Batman" sorrendemen. Az alábbit hoztam össze, de azt hozzá kell tennem, hogy két helyezés között nem mindig ugyanakkora a távolság, valahol nagyobb szakadék tátong.


2014. május 9., péntek

#életünk


A part alatt, a part alatt
Három varjú kaszál, három varjú kaszál.
Róka gyűjti, róka gyűjti,
Szúnyog kévét köti, szúnyog kévét köti.

Bolha ugrik, bolha ugrik,
Hányja a szekérre, hányja a szekérre.
Mén a szekér, mén a szekér,
Majd a malomba ér, majd a malomba ér.

A malomba, a malomba
Három tarka macska, három tarka macska.
Egyik szitál, másik rostál,
Harmadik követ vág, harmadik követ vág.

Szürke szamár vizet hoz már,
Tekenőbe tölti, tekenőbe tölti.
Tehén dagaszt, tehén dagaszt,
Kemencébe rakja, kemencébe rakja.

Medve várja, medve várja,
Kisült-e a cipó, kisült-e a cipó.
Tyúk a cipót csipegeti,
Hangya morzsát szedi, hangya morzsát szedi.


2014. május 4., vasárnap

Sorozatok 2014 első negyedév


Csak röviden:

  • Sherlock 3. évad - Csalódás volt: látványosan nem tudtak mit kezdeni a nyomozós szálakkal, helyette fangörl-favorizálta vonalakra reflektáltak, és komikusi irányba vitték, kivétel az utolsó rész, ott kezdtek ismét önmagukra találni. Martin Freeman itt le is játszott mindenkit a színről - régóta mondom, hogy ennek a fickónak valami drámai szerepet kéne végre adni a komikus kisember figurája helyett. A negyedik évad ki tudja, mennyi idő múlva jön, talán nem árt egy kis pihentetés.
  • Vikings 2. évad - Nagyon szépen kinőtte az első évad gyermekbetegségeit, minden téren előrelépett, egyenletes teljesítményt nyújtott. Még korántsem hozza a maximumot - még mindig vannak furcsa és előre kiszámítható fordulatok szerencsétlen vegyítésben -, de ha a harmadik évad nem lép ennél visszább, és legalább ezt a szintet hozza, akkor már elégedett leszek. Kicsit brutálisabb, véresebb, kegyetlenebb lett, ez nem mindenhol indokolt, de legalább nem öncélú.
  • Trónok harca 4. évad - Még tart, még nem ért véget, de az eddigi epizódok alapján ügyesen adagolják a feszültséget, talán ügyesebben, mint eddig. Egyenetlenebb a színvonal, de ezt a több tetőpont miatt érthető. Végre mert merészebben elrugaszkodni a könyvektől, kíváncsi vagyok, vajon Dany unalmas szálát is felturbózzák-e Branéhoz hasonlóan. Végső ítélettel még megvárom az évad végét, de megelőlegezem neki, hogy még igen messze van a kifulladástól a sorozat.

2014. április 24., csütörtök

Egy kis helytörténet, az építkezések apropóján


Kiragadott idézetek Dombóvári Antal: Rákosliget krónikája c. művéből, néhány lábjegyzetet beleépítettem a szövegbe (zárójelbe téve), ha hozzátett valamit a főszöveghez, és nem csak hivatkozás volt:

2014. április 21., hétfő

2014. április 20., vasárnap

2014. április 19., szombat

2014. április 18., péntek

2014. március 18., kedd

Emlékeztető magamnak


Régóta szeretnék már írni az emtétés közösségi önszerveződésekről, közösségi mozgásokról, amelyek az utóbbi időben zajlanak. Eredetileg a Tanácsnak akartam volna írni, de az elmúlt napok vitáit látva talán jobb, ha ide jön majd a közösbe. :0) Az Emtété mozgolódik, sok minden változóban van, és nagyon pozitív dolgok forrnak ki belőle, csak sokszor elhalványulnak a sok konfliktus közepette.


2014. február 10., hétfő

Lemaradások


Lassan egy éve gyűlnek már azok a posztok, amiket a fejemben ugyan hagytam formálódni, de még nem engedtem a kezem ügyéig őket, így nem lettek valódi blogbejegyzéssé. Nem személyes vallomások, csupán azok a dolgok, amik foglalkoztattak az elmúlt időszakban: filmkritikák, sorozatkritikák, MTT-kritikák, a 2013-as tábor kritikája (amelyet lehet, hogy mégsem kellene megírnom, hiszen elegen cincálták már szét legalább szóban azt a szegény tábort - nem mintha annyival jobban megérdemelte volna a korábbiaknál, pusztán elfelejtettünk már örülni a sikereinknek, és a fene nagy kritikus szellem mellett legalább az elért eredményekkel őszintén boldognak lenni), némely közéleti reflexiók, házfelújítási kihívások, és persze (nem utolsó sorban!) KisBé fejlődési szakaszainak részletes ismertetése, havi rendszerességgel. De, persze, ahogy gyűlnek egyre jobban a témák, úgy lesz egyre nehezebb megírni őket, ráadásul a legtöbb témát személyes beszélgetések során eléggé intenzíven pedzegettem már ahhoz, hogy ne érezzek égető késztetést a részletezésre. Nem mintha nem beszélgetnék ezekről személyesen, ha valaki szemtől szemben kérdezne róluk, pusztán a "nagy közösbe" való bedobásukra érzem magam már alul motiváltnak.

És amikor most végre odáig jutok, hogy megnyitom a szerkesztőt, és elkezdem írni a blogposztot (elkezdjek írni egy blogposztot), rádöbbenek, hogy a fenti témák mindegyikének a jelentősége eltörpül, amikor felrémlik bennem az a ma reggeli jelenet, ahogy KisBé vigyorog rám teli szájjal, fogatlanul, de csillogó szemekkel, miközben éneklek neki és zörgök a csörgős zoknijával a ritmusra. A mélyre szántó, összetett és filozofikus gondolatok így fulladnak nyáltengerbe.