2021. december 31., péntek

2021

 

Ideje volt ide is írnom valamit, nemcsak a cikklistát frissítenem állandóan.

Szóval 2021. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, úgy fogalmazhatnék, hogy bővült a családunk és emellett lassacskán és olykor kínkeservesen bővülget a házunk is. Azt hiszem, Márti születése és az építkezés volt a két legfontosabb meghatározó tényező ebben az évben, de persze, sok minden apróságot fel lehetne itt sorolni. Folyamatos kihívásokkal és kisebb-nagyobb traumákkal tarkított év volt, mégis eredményesnek mondható, és sok mindenre lehetünk büszkék. Túléltük a beázásokat, a COVID-ot, és sok egyebet, továbbá szépen cseperedik mindkét gyermekünk. Anyagilag sikerült jól kijönni, szakmailag fejlődni, és az RPG-k terén is van mit felmutatnom. Nem mindenben értük el a kitűzött célt, de amiben nem, az talán nem is annyira égető dolog. Persze, szuper lenne, ha a következő év kisebb kihívásokkal állítana szembe minket, mint az idei, mert eléggé elfáradtunk, de tudom, hogy ez elég nagy kérés. Azért reméljük a legjobbakat. BÚÉK!

2021. április 3., szombat

2020. április 10., péntek

„Nem királyunk van, hanem császárunk!”


A páskaünnep előkészületi napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: Íme, a ti királyotok! Azok pedig felkiáltottak: Vidd el, vidd el, feszítsd meg! Pilátus ezt mondta nekik: A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így válaszoltak: Nem királyunk van, hanem császárunk! Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék.

Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam.

(János evangéliuma 19. fejezet)

2019. december 27., péntek

A vaják mibenlétéről


Több helyen olvasom a Netflix sorozata kapcsán azokat a visszatérő kritikákat, hogy a nyelvezete túlságosan kortárs, nem középkori; vagy hogy a sorozat nem tudja eldönteni, mi is akar lenni (mivel nem lehet a megszokott skatulyákat ráhúzni annak ellenére, hogy a történetei és egyese elemei nagyon is ismerősek és kiszámíthatóak). Nekik ajánlom az alábbi fejtegetésemet arról, hogy mi is valójában A vaják könyvsorozat, és miként jelenik ez meg a Netflix adaptációjában. Spoilermentesen.

2019. május 8., szerda

Véget ért a Gotham - Sorozatkritika


No, elérkezett hát a blogomon tárgyalt sorozatok egyikének a lezárulta. Hamarosan újabbak követik majd (elsősorban rád nézek, GOT, utána meg rád, Vikings), de addig is búcsúztassuk el a Gothamot egy teljes sorozatot érintő kritikával!

Nem fogom előhozni mindazt, amit az első három évadról már külön-külön megírtam (a címkék azért vannak a poszthoz, hogy vissza lehessen keresni őket), fogok viszont spoilerezni, a továbbolvasás tehát csak saját felelősségre ajánlott!